Alul tudsz időpontot foglalni a közös telefonos beszélgetésre. Az első hívásom hozzád egy perces lesz, ott csak megbeszéljük, hogy mikor ejtjük meg a kb. félórás ingyenes beszélgetést. A megbeszélt időben én hívlak majd fel telefonon.
Röviden bemutatkozom, majd én is szeretnék megtudni rólad bár alapvető dolgot 🙂
Ezután átbeszéljük a jelenlegi helyzetedet, a túlsúlyod mértékét, az esetleges eddigi próbálkozásaidat, a nehézségeidet. Ha van kérdésed, azt is megbeszéljük.
A következő lépésben beszélek az egészséges és tartós fogyás menetéről, és azt is megvizsgálom, hogy mekkora esélyed lenne a sikerre. Fontos, hogy a mentor programban csak olyanokkal tudok együtt dolgozni, akik valóban mindent megtesznek majd az eredményért. A kudarc ebben az interaktív programban nem elfogadható opció. Ha nem felelsz meg a programban való részvételi feltételeknek, akkor azt is elmondom. Se neked, se nekem nem jó, ha kifizetsz valamit, belevágsz, de a végén nem leszel sikeres.
Ha minden feltételnek megfelelsz, elkészítünk neked egy tervet, és ha te is szeretnéd, akkor azonnal, akár még aznap elkezdjük a közös munkát.
Ha az ingyenes konzultáció végén úgy érzed, hogy ez mégsem neked való, akkor nincs semmi gond. Örülök, hogy beszélhettünk, és sok sikert kívánok neked a jövőben. Ez a beszélgetés semmire nem kötelez!
Veszítenivalód nincs, mert sokat tanulhatsz vagy bármit kérdezhetsz az ingyenes hívás során, így ha megfelelsz a feltételeknek, ne habozz, és jelentkezz bátran! 🙂