Pareto-elv és fogyókúra

Talán nem túlzás azt állítani, hogy életünk szinte minden területén érvényesül a híres Pareto-elv, mely szerint az eredményeink 80%-át az erőfeszítéseink mindössze 20%-a adja. A röviden 80/20-as szabályként is emlegetett közismert képlet Pareto-tól származik, egy olasz közgazdásztól, aki eredetileg a társadalmi egyenlőtlenségek szemléltetésére alkotta meg ezt a képletet 1906-ban.

Hogyan kell ezt értelmezni?

Ha például fel akarok mosni egy másfél szobás lakásban, az normál, nyugodt esetben fél óra. Félrehúzom vagy ágyra teszem, amit tudok, elkészítem a tisztítószeres vizet, majd módszeresen nekiállok. Ha egy-egy folt le van száradva a járólapra, azt fel is kapargatom. A felmosófejet gyakran kiöblítem. 30 perc, és lakás 100%-ban fel van mosva, még a legkisebb zugban is.

Tegyük fel viszont, hogy a felmosásra 6 percem van (az eredetileg 30 perces időtartam 20%-a). Mint az őrült, átrohanok a felmosóval a lakáson, a székeket és egyéb dolgokat félre sem húzom, de alá be tudok gyorsan nyúlni. Az eredmény nem lett 100%-os, de a rendelkezésre álló időhöz képest egészen jól néz ki a lakás. 80%-osan sikerült megoldanom a feladatot, pedig csak 20%-nyi időm volt rá.

De hogy jön a képbe itt a fogyás?

Mint ahogyan a bevezetőben említettem, ez szinte mindenre igaz az életben, így a fogyásra is. Sokan olyan dolgokra pocsékolják az erőfeszítéseik nagy részét, amelyek nem hoznak semmi eredményt.

Mi ez az 5 legfontosabb tényező (azaz az erőfeszítéseid 20%-a), amit ha betartasz, az eredményeid jelentős részét (80%-át) adni fogja?

  • a finomított fehércukrot tartalmazó ételek teljes elhagyása
  • az önálló próbálkozás elvetése, segítségkérés szakértőtől vagy dietetikustól
  • a kalóriabevitel csökkentése, a szakértő által összeállított diéta étrend betartása
  • rendszeres mozgás, sportolás
  • erős vágy a sikerre, elszántság, ami átlendít a nehézségeken

Ez az alfa és omega. Persze a legjobb, ha nyugodtan, és fegyelmezetten bele tudsz adni mindent, és 100%-ot tudsz nyújtani a fogyókúra során, de ez az 5 pont a legfontosabb. Minden más, amit emellett művelsz a fogyásod érdekében, csak az idődet és az energiádat rabolja, vagy éppen illúzióba kerget. A fogyasztó tabletták, fogyiövek, teleshop-os gagyi fitnesz eszközök, koplalás, furcsán csengő új módszerek, flabélos, fogyókúrás fehérjés csoki ital és a társai mind csak zsákutcába vezetnek.

Ha még nem töltötted le az ingyenes tanulmányomat (10+1 valódi ok, amiért nem tudsz lefogyni), ide kattintva érheted el.

Amennyiben azonnal el szeretnél indulni a tartós fogyáshoz vezető úton, szeretettel várlak a lépésről lépésre útmutatóimban.

0 hozzászólás

Hozzászólások

Kérdésed vagy véleményed van?
Írj bátran! (Az E-mail cím nem jelenik meg nyilvánosan, a Honlap nem kötelező.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük