Cukormentes gyümölcsjoghurt házilag

cukormentes gyümölcsjoghurt

A hagyományos gyümölcsjoghurtokat a közhiedelem egészségesnek tartja, de valójában sajnos egyáltalán nem azok. Meglepődnél, ha tudnád, milyen sok cukrot tartalmaznak, de némelyik mesterséges színezéket, sőt egyéb adalékanyagokat is. Sokan nem szeretik a natúr joghurt ízét, így inkább maradnak a hagyományos egészségtelen gyümölcsös termék mellett. Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy nem kell kompromisszumot kötnöd? A cukormentes gyümölcsjoghurt házilag is pillanatok alatt elkészíthető. Mutatom is, hogyan.

Igazából két fontos dolgon múlik, hogy nagyon finom házi cukormentes gyümölcsjoghurtot tudj készíteni.

Mi ez a két fontos dolog?

Már most az elején lerántom erről a leplet. Az egyik, hogy ne hagyományos natúr joghurtot vegyél, mert azok valóban savanykásak, hanem bio natúr krémjoghurtot. Óriási a különbség a kettő között. Biztosan többféle van, amelyik megfelelő, én a Lidlben szoktam ilyet venni. Ez már önmagában is sokkal finomabb, mint egy átlagos savanyú natúr joghurt, szerintem akár üresen is élvezhető. Ez az egyik nagyon fontos pont.

bio krémjoghurt

A másik pont attól is függ, hogy milyen évszak van, illetve hogy milyen gyümölcsöket szeretsz leginkább. Ugyanis itt arról van szó, amit sejtesz; neked kell a gyümölcsöt a bio krémjoghurthoz adni.

Milyen gyümölcsöt tegyünk hozzá?

Én többféle gyümölccsel is próbálkoztam, de legjobban a fagyasztottan vásárolt, de kiolvasztott fekete áfonya vált be az alábbi fő okok miatt:

  • bár ez relatív, de szerintem hihetetlenül finom 🙂
  • nincsenek benne apró magok, mint pl. a szederben, ribizliben, málnában
  • markáns az íze, nagyon jól passzol a krémjoghurthoz
  • nagyon egészséges gyümölcs

Természetesen más gyümölcsöt, akár éppen érő idénygyümölcsöket is tehetsz bele nyáron, ez már egyéni ízlés kérdése. Télen a fagyasztott áfonyánál szerintem nincs jobb lehetőség. Ha az sem utolsó szempont számodra, hogy szép élénk színe legyen a gyümölcsjoghurtnak, akkor még egy érv szól a fagyasztott fekete áfonya mellett. Kiengedve sötétlila levet ereszt, így ez tökéletes választás lesz számodra.

Nem méregdrága az áfonya?

Az áfonya egy vagyonba kerül, ez tény. De nézd csak meg, hogy mennyibe kerül a mirelit fagyasztott áfonya. Messze nem olyan drága, a tápanyagtartalma viszont szinte megegyezik a frissen szedett áfonyáéval. Én ezt is a Lidlben veszem, de biztosan van más szupermarketekben is.

fagyasztott áfonya

További előnye a fagyasztott terméknek, hogy ki tudsz venni belőle mindig csak annyit, amennyi éppen kell. Így gazdaságosan adagolható, beosztható hosszabb távon. Utána visszateszed a mélyhűtőbe, és friss marad legközelebbre is. Egy pohár joghurtba amúgy sem kell belőle sok, egy zacskó sokáig elég.

Ha van rá kereted, természetesen friss, nyers áfonyát is tehetsz a joghurtba.

Gyümölcsdarabokkal készítsük vagy csak a levével?

Ez teljesen egyéni ízlés kérdése. Attól függ, hogy kedveled-e a gyümölcsdarabokat a joghurtban vagy sem. Add hozzá a kiolvasztott fagyasztott gyümölcsöt, ha szereted, de ha nem, akkor csak a fagyasztott gyümölcs által engedett sötétlila levet add hozzá, vagy préseld ki te magad. Mind a két módszer nagyon finom eredményt ad.

Mennyi idő ezzel elbíbelődni?

Igazából szinte semmi. Miután megvetted a fagyasztott áfonyát, csak dobd a mélyhűtőbe, amíg nincs rá szükséged. Amikor készíted a gyümölcsjoghurtot, ezt a pár lépést kell csak követned:

  1. Kiveszed a mélyhűtőből, kiöntesz egy kis adagot egy tálba, visszateszed a mélyhűtőbe: 1 perc
  2. Megvárod, míg kiolvad. Ezzel semmi dolgod, csupán hagyod állni szobahőmérsékleten körülbelül két órát.
  3. Kiveszel egy bio krémjoghurtot a hűtőből, felnyitod, belekevered az áfonyát, vagy beleöntöd a levét, 1 perc.

Ennyit csak megér az egészséged.

Próbáld ki ezt a cukormentes gyümölcsjoghurt elkészítési módszert, nem fogod megbánni, azt garantálom 🙂

Szeretnél leadni a feleslegedet egészséges és tartós úton?

Ha igazán bátor és elszánt vagy, akár személyesen is egyengethetem a tartós fogyáshoz vezető utadat. Az aktív, napi kapcsolattartással járó mentorprogramom során garantáltan kihozom belőled a maximumot. A 3 hónapos kihívás során akár 10 kilót is leadhatsz tabletták és más kiegészítők nélkül, életmódváltozással. Ha készen állsz, ide kattintva tudsz jelentkezni egy ingyenes és kötelezettségmentes hívásra.

Az is érthető, ha inkább a saját tempódban és időbeosztásodban haladnál. Ha ez a helyzet, a lépésről lépésre online fogyókúra programjaimat neked találtam ki, így is nagyon szép sikereket érhetsz el. Felkészítő feladatok, étrendek, sportolási tanácsok várnak ebben a kihívásban is.

Ha pedig egyelőre csak ismerkednél velem, a témával, a weboldalammal, akkor töltsd le a 15 oldalas ingyenes útmutatómat, amely lerántja a leplet a sikertelen fogyókúra okairól.

0 hozzászólás

Hozzászólások

Kérdésed vagy véleményed van?
Írj bátran! (Az E-mail cím nem jelenik meg nyilvánosan, a Honlap nem kötelező.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük